Akikre büszkék vagyunk

Prof. dr. Perjés István,

 az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora:

középiskolásként legszívesebben tanárként képzeltem el magam, így nem volt kétségem, hogy a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium elvégzése után a nyíregyházi főiskolára jelentkezzek, magyar-történelem szakra. Nagyon jó döntés volt. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola négy nagyszerű évet ajándékozott nekem. 1983-1987 között szinte minden olyan élményt megkaphattam, amire egy főiskolás csak vágyhat. S mivel olyan JÓ tanár szerettem volna lenni, aki nem csak a szaktárgyaihoz ért, de a gyerekekhez való viszonyában sem mond csődöt, minden érdekelt, ami e vágyott célhoz közelebb vihet. A főiskola ebben is segített: a nagy találkozások, a hajnalokig tartó beszélgetések, a kiadós lógások, a jóban és rosszban is összetartó társak éppúgy kellettek ehhez, mint a képzés.  Mert mindig akadt olyan tantárgy, előadás, szeminárium, olyan előadó és igazi OKTATÓ, ami és aki tovább vezetett. (Csak vizsgázni ne kellett volna, e rettegett napokban éveket öregedtem.) De mindez így volt jó, mert mikor eljött végre a tanítási gyakorlatok ideje, készen álltam a nagy próbára.  Sosem felejtem el, milyen megnyugtató érzés volt, hogy immár nem csupán tanítani szeretek, hanem már tudok is e mesterséggel bánni.  S bár már sok-sok év telt el, azóta is ebbe az érzésbe kapaszkodom. Igen, a „fősuli”. Nagyon jó döntés volt.

 

 

 

 

 


Sipos Kund Kötönyné

Szőke Terézia

a Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója

 

1977-ben diplomáztam a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika-ének-zene tanár szakán.

Nyíribrony-Ramocsaháza-Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium után a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskolában tanítok és igazgatok.

 

Három gyermekem közül Melinda lányom is itt végzett a főiskolán, Nyíregyházán. Ez nemcsak azért izgalmas, mert voltak közös tanáraink, akiket szeretettel és megbecsüléssel emlegettünk, hanem ő is belátta és megtapasztalta a főiskola erősségeit.

 

Aki komolyan veszi, hogy a felsőfokú tanulmányok megalapozott hivatássá váljanak, annak meggyőződéssel ajánlom a Nyíregyházi Főiskolát.


Tar Jánosné (Babicz Gyöngyi)

 

A Nyíregyházi Főiskolán szereztem az első diplomámat 1981-ben orosz-pedagógia szakon.

Akkor még Bessenyei György Tanárképző Főiskola volt a neve.

Jelenleg a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója vagyok már 15. éve.

Örömmel és büszkén vállalom, hogy ez a főiskola indított el a pedagógus pályán.

Ezen a főiskolán kaptam olyan színvonalas szakmai, pedagógiai és módszertani felkészítést, amely ez idáig is elegendő alapnak bizonyult ahhoz, hogy eredményes és elégedett pedagógusnak érezzem magam.

A Nyíregyházi Főiskolához a későbbiekben is szoros, és a szakmai munkám fejlődését biztosító szálak kötnek.  A kilencvenes évek elején itt szereztem meg a harmadik diplomámat francia nyelvtanárként.  A francia  tanszék    elkötelezett  és igényes tanárainak, különösen dr. Mihalovics Árpád  tanszékvezető   francia kapcsolatainak köszönhetően azon  kevés franciatanárhoz  tartozhatok, akik a főiskola szervezésében  francia, mint idegen nyelvszakos  master diplomát is  szereztek  az Université  Paris III -  Sorbonne Nouvelle  képzésében.

A kötődések sora folytatódott újabb 10 év elteltével, amikor a BME által szervetett közoktatás vezető és pedagógus szakvizsga képzés keretében tudatosan választottam a Nyíregyházi Főiskolát, mint helyszínt. Tudtam, hogy a „régi” tanáraim felkészültsége garancia lesz ebben a képzési formában is.

 

Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani a Nyíregyházi Főiskolát.

Bízhat benne, hogy a jól felkészült, emberi kapcsolatok szempontjából is támaszt jelentő oktatók segítségével ő maga is felkészült szakemberként veheti majd át diplomáját.


Gurbánné Papp Mária

Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója

 

1983-ban végeztem a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, ma Nyíregyházi Főiskola matematika-fizika szakán. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem középiskolai szakos tanári diplomát. 1985 óta tanítok a Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégiumban, melynek közel 10 éve vagyok az igazgatója. A főiskolai évek meghatározóak tanári pályámra és magánéletemre egyaránt. Az itt szerzett szakmai és módszertani ismeretek matematika-fizika szakos tanárként hozzájárultak szakmai sikereimhez, tanulóim versenyeredményeihez. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett közoktatás vezetői diplomám megszerzése során újra találkozhattam egykori tanáraimmal.

Örömömre szolgál, hogy kollégáim között sokan vannak, akik a Nyíregyházi Főiskola egykori tanítványai voltak, többen közülük jelenleg is az intézmény mesterképzésen résztvevő hallgatói. Büszkén mondhatom, hogy egyre több volt „Wesselényis” diák végez vagy végzett az intézményben.

A főiskolás évek alatt ismerkedtem meg férjemmel és itt találtunk olyan barátokra, akik ma is meghatározó szerepet töltenek be életünkbe.

A mai napig szívesen gondolok vissza az itt eltöltött évekre. Minden alkalmat megragadok arra, hogy egykori tanáraimmal, csoporttársaimmal találkozhassak. Figyelemmel kísérem a Főiskola rendezvényeit, igyekszem azokon részt venni és ajánlani kollégáimnak, tanítványaimnak.

A Nyíregyházi Főiskola képzési kínálatát minden tanulni vágyónak jó szívvel ajánlom.